A Vadóc Állatorvosi Rendelő csapata jelenleg 2 állatorvosból és 3 asszisztensből áll. Különböző szakirányú végzettségekkel, érdeklődési körrel próbálunk minden problémára megoldást nyújtani. Egymás munkáját az esetek átbeszélésével segítjük, így próbálunk a legpontosabb diagnózishoz, majd kezeléshez eljutni, hogy minél több gyógyult, egészséges állatot tudjunk elégedett gazdijuk oldalán hazaengedni. 

Dr. Bolla Dániel

Zalaegerszeg mellett, Misefán nőttem fel, így törzsgyökeres falusi révén mindig is kapcsolatban álltam az állatokkal. Helyzetemen segített még, hogy édesapám is állatorvos, így már gyerekkorom óta ennek a csodálatos szakmának a légkörében nevelkedtem. Általános és középiskolai tanulmányaim során is figyelemmel kísértem az állatok gyógyítását, és amint tehettem, édesapám által bekapcsolódtam a műtétek világába, akkor még asszisztensként.

Az egyetemen az állatorvosi szakma mellett vadgazdálkodast is tanultam, melyből másoddiplomát szereztem. Tanulmányaim vége felé a szarvasmarha állt legközelebb a szívemhez, így miután 2014 júliusában megszereztem a diplomámat, egy tejelő tehenészetben kezdtem dolgozni. A kisállatokkal (egyetemi tanulmányaim és gyakorlataim után) a Vadóc Állatorvosi Rendelőben kezdtem el 2016 júniusától foglalkozni. Kollégáim révén betekintést nyertem a sertéstelepi álltorvoslásba is, de egy év után úgy döntöttem, hogy maradok inkább a kérődzők és a kisállatok gyógyításánál.

Jelenleg munkám idejének 70-80%-át már a kisállatok gyógyításával töltöm, a maradék időmben foglalkozom csak szarvasmarhákkal. A kisállat gyógyászatban az ultrahangos vizsgálatok és a lágysebészet érdekel leginkább. Szeretek aprólékos, precíz munkát végezni, kifejezetten kedvelem az új kihívásokat ezeken a területen. 2019 tavaszán ismételten visszaültem az iskolapadba tudásom elmélyítése érdekében, kérődző egészségügyi szakállatorvosi diplomát szereztem. Emellett természetesen próbálok részt venni minél több kisállatos továbbképzésen is, hogy a rendelői munkámat is lelkiismeretesen tudjam végezni, megpróbálva minden beteg állaton segíteni.

Dr. Solymár Dániel

Nagykanizsán születtem 1988 nyarán, majd a gimnázium befejezéséig itt is éltem. 2014 márciusában vehettem át az állatorvosi diplomámat Budapesten, majd egyből munkába is álltam itt Zala megyében. A hottói szarvasmarhatelep ellátó állatorvosa voltam 9,5 évig, mindeközben egy kisállat rendelő alkalmazásában is álltam. Szinte a pályakezdésem elejétől részt veszek Zalaegerszeg önként szerveződő, hétvégi kisállat ügyeleti ellátásában.

2022 szeptemberében sikeresen lezárult a kisállatgyógyász szakállatorvosi képzésem és így átvehettem a szakirányú másoddiplomámat. 2023 júliusa óta a Vadóc állatorvosi rendelő tagjaként dolgozom, így szerencsére a szarvasmarha praxistól se kellett eltávolodnom. Szabadidőmet a sütés, főzés, a kosárlabda, az olvasás és az egyre népesebb kis családom tölti ki.

Bolla-Holly Dóra

Éder Mercédesz

Kisgyermek korom óta mindig volt valamilyen háziállatunk, így tudom, hogy milyen fontos szerepet töltenek be egy-eg ember életében. Mindig is éreztem, hogy állatokkal szeretnék foglalkozni, mert közel állnak a szívemhez. 2021-ben adódott egy lehetőség, pontosabban egy képzés, aminek köszönhetően a Vadóc Rendelőnél kötöttem ki először gyakornokként, majd asszisztensként. Nagyon örülök, hogy megtaláltam azt, amit igazán szeretek csinálni és hogy egy ilyen szuper csapattal dolgohatok együtt.

Kecskés Elizabet

Gyerekkorom óta tudtam, hogy állatokkal szeretnék foglalkozni. Mindig boldogsággal tölt el, amikor tudok segíteni rajtuk. 2023-ban végeztem el az állatorvosi asszisztens képzést, gyakorlati időmet itt a Vadócban töltöttem le, ahol ténylegesen megerősödött bennem, hogy ezt szeretném csinálni. Időközben asszisztáltam Misefán, Dr. Bolla Csabánál is, általa betekinthettem a kisállatok mellett szarvasmarhák, juhok orvoslásába is. 2024 Februárjában kezdtem el a Vadóc Állatorvosi Rendelőben dolgozni, ahol megtaláltam a számomra ideális környezetet, társaságot.